V_WANDERS: Budapesmód #1

2026 június legelején vettem át életem első „komolyabb” fényképezőgépét. Már korábban is tervezgettem, hogy belevágok a fotózásba, de akkor valamiért lebeszéltem magam róla. Aztán mire észbe kaptam, már Budapest utcáit jártam vele.

Az elmúlt 10-15 évben sokféleképpen próbáltam kiteljesíteni a bennem élő közlés- és alkotói vágyat. Te, aki ezt a posztot olvasod, már bizonyára tudod, hogy főleg az íráshoz kötődő tevékenységek állnak közel hozzám, ugyanakkor úgy érzem, változásban vagyok.

A fentebb említett időszakban sokat láttam, tapasztaltam, értettem meg a világból, és bízom benne, hogy az ezzel kapcsolatos kíváncsiságom még sokáig velem lesz. Az élményeim, a kudarcaim, a másokkal folytatott beszélgetéseim tanulságai, a körülöttem lévő világ ingerei mostantól vizuálisan is kifejezésre jutnak, egy sajátos szűrőn keresztül. Mert hát tényleg igaz lehet, hogy minden fotó egy történet, egy nézőpont, miközben magába foglalja a készítője lényét is. Vagy valahogy így.

12 éve élek Budapest belvárosában - számtalan szép és kevésbé szép emlék háttere számomra ez a hely, ami úgy alakul át folyamatosan, hogy közben rendre ugyanazokat a köröket futja. Szép és mocskos, kaotikus és vibráló, kifinomult és nyers egyszerre – tele van olyan ellentmondásokkal, amik érdekessé teszik számomra.

Most pedig következzen egy válogatás a kedvenc utcai jeleneteimből, többek között a GIRLS & BOYS és a Summer in the city sorozatokból.

In June 2026, I began exploring photography as a new form of creative expression alongside my work as a journalist. After years of observing and documenting the world through words, I now use the camera to capture moments through my own perspective.

I have lived in central Budapest for 12 years. The city has been the backdrop to countless beautiful and difficult memories, constantly transforming while somehow repeating itself. It is beautiful and dirty, chaotic and vibrant, polished and raw – full of contradictions that make it endlessly fascinating to me. Check out the selection of my favourite street photographs, including images from the GIRLS & BOYS and Summer in the City series.

instagram.com/vetkavisuals

Felismered magad valamelyik fotón és korábban nem egyeztettünk róla? Írj nekem, és kérésedre törlöm a képet, vagy szívesen küldök belőle egy nyomatot.▪️Do you recognize yourself in one of the photos? Get in touch and I’ll remove it upon request, or I’d be happy to send you a print.

Previous
Previous

V_OBSERVES: Madarak #1

Next
Next

V_MEETS: IN BETWEEN | Luca