V_NOTES: Aszály, ahogy én láttam - Budapest, Rácalmás, Dunakanyar, Velencei-tó, Bakony
Idén nyáron Vác és Göd között a Duna mentén, a Dinnyési Fertőn és Agárdon a Velencei-tónál, Rácalmáson, Esztergom környékén, Budapesten, vagy épp a Bakonyban járva is elénk tárultak az aszály látleletei. Sekély partok, visszahúzódó vízfelület, poros ösvények, kiszáradt növényzet kísérték útjainkat. A természet többek között így próbálta közölni, hogy valami nagyon nincs rendben - de talán még van remény...
A GERENCE-PATAK KÜZDELMEI
A Gerence-patak a Marcal leghosszabb mellékvízfolyása, 57 kilométeren keresztül szeli át a Bakonyt. Neve szláv eredetű, jelentése határfolyó.
Az egyik legelső jele annak, hogy száraz nyarunk van - és ez a hegységekben is kifejti hatását -, az július legeleji bakonybéli túrázásunk során vált szemmel láthatóvá számunkra. Ugyan a Bakony nyíltkarsztos területein természetes jelenség a vízfolyások kiszáradása, a Gerence járása pedig eleve szélsőséges a környezeti adottságai miatt, az elmúlt évek aszályos nyarai mindezt látványosan felerősítették.
A patak medre egyes szakaszokon már júliusban teljesen száraz volt, néhol kisebb, még élő víztestek jöttek létre, és mocsaras részek is kiakalkultak…
A patak vize itt-ott még visszatükrözte az erdő színeit és formáit.
Egy piciny vízfoltban sárgahasú unkák keresik a helyüket - az időszakosan kiszáradó vizek számukra is egyre bizonytalanabb élőhelyet jelentenek.
A Kerteskői-szurdokban azon a szakaszon, ahol mi voltunk, nem, vagy csak csak apró foltokban volt jelen a patak.
VELENCEI-TÓ - A HÁTRAHAGYOTT
A Velencei-tó az idei vízhiány egyik szomorú „mintapéldája” lett. Az Országos Vízügyi Főigazgatóság már májusban arról számolt be, hogy a tó vízgyűjtőjén 2021 óta folyamatosan halmozódik a csapadékhiány, ami 2026 áprilisára területi átlagban elérte a 300 millimétert. A 2025 novembere és 2026 áprilisa közötti feltöltődési időszakban pedig 37%-kal kevesebb eső hullott a sokéves, 1991–2020 közötti átlagnál. Ezt tetézte a 2026-os nyári aszály.
A dinnyési puszta után a szebb napokat látott agárdi Napsugár strand felé vettük az irányt, ahol napsugárból tényleg nem volt hiány, vízből már annál inkább. Bár a parton mellettünk elhaladó pár arról beszélgetett, hogy nem értik, mire ez a nagy felhajtás a Velencei-tó apadásával kapcsolatban, az utóbbi években ők ugyanezt tapasztalták, sőt, „durvább is volt a helyzet”. Hogy miért érzik ezt, erre talán a OVF fentebb hivatkozott jelentése részben választ ad. Ugyanakkor az, hogy volt már rosszabb - amennyiben ez tényleg igaz -, még nem jelenti azt, hogy az idei látkép nem, vagy kevésbé ijesztő.
Kitekintés a Madárdal tanösvény kilátójából a Dinnyési Fertőre, július közepén.
Az aszály nem egyszerűen azt jelenti, hogy nem esik az eső. A tartós csapadékhiány, a magas hőmérséklet és az emiatt fokozódó párolgás együtt alakítják a vízháztartást.
A sekély vízben kialakuló iszapos, száradó területeken a gólyatöcsöknek jócskán akadt táplálék, több hattyú is pihent a part közelében, a képen látható zöldszemű karcsúacsa nászát pedig akkor épp nem nagyon zavarta senki és semmi. Az élővilág tehát ahogy és ameddig tud, próbál alkalmazkodni.
A DUNA ÉRINTETTSÉGE
A HungaroMet július közepi elemzése szerint az ország nagy részén az előző 30 nap csapadéka mindössze 5–25 milliméter között alakult, miközben a felső egyméteres talajrétegből sokfelé 120-160 milliméter nedvesség hiányzott.
Közben Budapesten, a Dunakanyarban, Vác és Göd között, vagy épp Rácalmás környékén ugyanazt a jelenséget egészen más léptékben lehetett megfigyelni: a Duna és mellék- és holtágai, a kiszélesedő vízszegények és árterek mintha azt üzenték volna, hogy „mindent megteszünk, de nehezen bírjuk tovább”. A fülsüketítően csendes környező erdőkben és kagylótemetővé vált partokon sétálva azt gondoltam: van még, lehet még remény? A természet hihetetlenül alkalmazkodó, de fel tudja venni a kesztyűt a globális klímakrízissel, aminek mi, emberek egyaránt súlyosbítói és elszenvedői vagyunk? Felfogják végre a döntéshozók és mi, kisemberek is, hogy dolgunk van ezzel? Kell több bizonyíték arra, hogy igenos nagy a gond?
Idén nyáron a víz és a szárazföld határa jelentősen eltolódott, a növényzet szinte mindenhol megviseltebbnek tűnt, és akárhová mentünk, nyeltük a port - a talaj többcentis ráncokkal hívta fel a figyelmet arra, hogy itt bizony hetek, hónapok óta nem esett. Az aszály ma már nem egy távoli, mezőgazdasági probléma, amiről évente néhányszor olvasunk a híroldalakon, ott van velünk, bennünk, akárhová visz az utunk.
A Margit-híd alól a Parlamentre nyíló panorámában a folyópart kiszáradt, kopár szakaszai is jól láthatók.
A Duna Vácnál: a visszahúzódó víz széles zátonyokat és új szárazulatokat hagyott maga után.
Az alacsony vízállás miatt néhol csak keskeny vízfoltok maradtak a rácalmási Nagy-szigetnél.
Kiszáradó mellékág a rácalmási Nagy-szigetnél – a Duna árterének vízzel borított területei nyáron látványosan visszahúzódtak.
Duna-parti kagylótemető
A dús növényzet között szinte csak a kiszáradt meder árulkodik arról, hogy néhány hónappal korábban itt még víz lehetett.
A REMÉNY HULLÁMAIN
Ezekkel a képekkel - amikből még sok-sok van a nyári albumaimban - nem az a célom, hogy fokozzam a szorongást vagy apokaliptikus hangulatot idézzek elő. Inkább arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy van lehetőségünk változtatni, és kell is, hogy elinduljunk ezen az úton - a döntéshozókkal és a szakemberekkel közösen. A mértékletesebb életmód, a víz megtartása, az élőhelyek védelme, a természetes vízfolyások és árterek megőrzése mind-mind hozzájárulhat ahhoz, hogy egy biztosabb, élhetőbb jelenünk legyen - nekünk és a körülöttünk lévő élővilágnak egyaránt.
Ezek a fotók egyben emlékeztetők is arra, hogy amit még látunk, ami még itt van velünk, azt van esély megmenteni.
Te is jártál hasonló helyeken a nyáron? (A Balaton - egy júniusi tihanyi látogatást leszámítva - idén nekem kimaradt.)
This summer, I witnessed the visible signs of drought in places across Hungary, from the Danube and Lake Velence to the Bakony. Shrinking water levels, exposed riverbeds and drying wetlands revealed how profoundly water scarcity is reshaping familiar landscapes. These photographs document not only a dry summer, but a changing relationship between water, nature and our everyday surroundings. They are a reminder that protecting and retaining water is no longer a distant environmental issue, but an increasingly urgent task.
